Miss World Hungary

Miss World Hungary

Megosztás

Welcome to the page of Miss World Hungary! / Üdvözlünk a Miss World Hungary oldalán! A Nakama & Partners Kft. Kuchta Judit
2001. Kapócs Zsóka
2002.

A Miss World egy nemzetközi szépségverseny, amit 1951-ben a brit Eric Morley indított el. Ő alapította a Miss World Organizationt, s halála után felesége, Julia Morley lett a szervezet elnöke. A Miss World a Miss Universe-zel együtt a világ egyik legnevesebb szépségversenye. A zsűri közel száz résztvevő közül választja ki a legszebbet, legokosabbat és legintelligensebbet (egy személyben). A világ egyik legnagyobb szépségversenyeként több mint 200 országban közvetítik élőben. Hagyományosan a Miss World győztese az elkövetkező egy évben (a következő versenyig) Londonban lakik és inden indul útjaira a világ minden tájára.

1950-es évek :
A Miss World eredetileg bikini-versenyként indult 1951-ben, a londoni Világkiállítás egyik programjaként, szervezője Eric Morley volt. Úgy tervezték, hogy csak egyszer rendezik meg, de a nagy sikerre való tekintettel, évenkénti megrendezésű eseménnyé vált. Eredetileg nem Miss World volt a neve, csupán egy újságíró nevezte el így, mivel a "világ legszebb lányai" gyűltek össze az eseményre. A BBC 1959-ben kezdte el közvetíteni a versenyt, mely ennek köszönhetően még ismertebbé vált.

1960-as évek:
A verseny népszerűsége egyre nőtt, bár ebben az időben a konkurens Miss Universe verseny több országot vonzott. 1968-ban adtak át először különdíjakat:

Miss Personality ("Miss Személyiség")
Miss Photogenic ("Miss Fotogén")
de rendszeresen csak 1973-től bszélhetünk különdíjakról.

1970-es évek:
Feminista mozgalmak tiltakozása és több botrány is beárnyékolta a versenyt. Néhány győztest meg kellett fosztani címétől, vagy mert kiderült, hogy férjnél van, vagy nem működött kellő mértékben együtt a verseny szervezőivel a jótékonysági programok lebonyolítása terén. 1973-tól rendszeresen átadták a Miss Personality és a Miss Photogenic díjakat. 1972-ben egyedi díjként kiadták a Best National Costume ("Legjobb nemzeti/népviselet"), 1978-ban pedig a Miss Talent ("Miss Tehetség") díjat.

1980-as évek:

Az egyik legnagyobb botrány 1980-ban történt, amikor a győztes alig 18 órával a döntő után lemondott koronájáról és címéről. Ettől az évtizedtől, okulva a Miss Universe sikerén, kibővítették a verseny palettáját. Már nemcsak a szépséget, hanem az intelligenciát is figyelembe vették a zsűrizéskor. 1989-ben rendezték a versenyt először Londonon és Európán kívül, Hong Kongban, amit a verseny történetében először egy (volt) szocialista ország, Lengyelország szépe nyert meg. Ebben az évben szerepelt először magyar szépségkirálynő a versenyen, Gerlóczy Magdolna személyében.

1981-től új rendszert vezettek be a különdíjak terén. A Miss Personality és a Miss Photogenic díjak mellett megalapították a Continental Queens azaz a kontinentális győztesek rendszerét. 1981-től 1988-ig kiadták a

Queen of Europe
Queen of Americas
Queen of Africa
Queen of Asia és
Queen of Oceania díjakat.
1989-től Amerikától különválasztották a karib-tengeri térséget

Queen of the Carribbean néven valamint 1990-ben Ázsiát és Óceániát összevonták
Queen of Asia and Oceania-ként.

1990-es évek :
A verseny egyre több országot vonzott, az évtized végére már majdnem elérte a versenyzők száma a 100-at.

1992-től 1997-ig ismét átadták a Best National Costume díjat. 1998-ben újabb egyedi díjat kreáltak Best Day Wear ("Legjobb utcai viselet") néven. 1995 óta minden évben átadták az Evening Gown ("Legjobb estélyi ruha") díjat.

2000-es évek
Miss World 2006 (Tatiana Kucharova) Julia Morley-val, a verseny főszervezőjével2000-ben és 2001-ben a Queen of Asia and Oceania díj helyett ismét csak Queen of Asia díjat adtak át.

2001-ben a verseny fő szervezője, Eric Morley halála után felesége, Julia Morley vette a rendezvény szervezését. Ugyanebben az évben, a verseny történetében először fekete afrikai szépség nyerte a Miss World címet Nigériából. Ugyanezen év óta minden évben átadják a legtehetségesebb versenyzőnek járó Miss Talent díjat.

2002-ben újabb botrány árnyékolta be a verseny hírét. Mivel az előző évi versenyt Nigéria nyerte, ebben az országban akarták rendezni a 2002. évit, de vallási fanatisták támadásai miatt a versenyt át kellett helyezni Londonba, és a versenyzőket szinte úgy kellett kimenekíteni az országból. Tiltakozásul a történtek ellen több versenyző nem vett részt a londoni döntőn.

2003 óta a legjobb alakú versenyző átveheti a Beachwear ("Legjobb fürdőruha") díjat.

2005-ben Európa területét ketté választották Észak és Dél-Európára, így a Queen of Europe helyett Queen of Nothern Europe és Queen of Southern Europe díjakat adták át. Ezenkívül Ázsát és Óceániát újra összevonták, de ezúttal Queen of Asia-Pacific néven. Ugyanebben az évben a verseny jótékonysági céljait figyelembe véve megalkották a Beauty with a Purpose ("Szépség, céllal") szlogent, és ugyanezen a néven azóta minden évben különdíjat adnak át annak a versenyzőnek, aki magánéletében a legtöbbet teszi a jótékonykodás területén.

2006-ban először rendezték a versenyt egy volt szocialista országban, Lengyelországban.

2008-ban a versenyt Ukrajnában akarták megrendezni, de - valószínűsíthetően az orosz-grúz helyzetre való tekintettel- áthelyezték a dél-afrikai Johannesburgba. A 2009. évi versenyt ismét ebben a városban rendezték december 12-én, míg a 60. jubileumi versenyt 2010-ben újra a kínai Sanyaban tartják 115 ország részvételével, ami a verseny történetében rekordnak számít. A Miss World a világ legnépszerűbb és legnézettebb szépségversenye, több mint 140 országban van jelen. rendelkezik a verseny magyarországi megrendezésének kizárólagos licence jogaival. A Miss World Hungary verseny mindenkinek egyenlő esélyt biztosít, hogy megmérettesse magát ezen a nemes viadalon. A verseny nem csak a külső szépségről szól, hanem a természetes és harmonikus nőről, motivációról, belső tartásról, tehetségről, álmok megvalósításáról és lehetőségről. A szépségverseny mottója „Beaty with Purpose”, azaz szépség nem csak önmagáért való, célja van, célja kell, hogy legyen, mégpedig az, hogy ráirányítsa a figyelmet azokra, akik támogatásra, segítségre szorulnak, akik a legsebezhetőbbek, ők azok a hátrányos helyzetű gyermekek, akik anya vagy család nélkül kénytelen felnőni

Magyar szépségkirálynők:

1996 Deák Andrea
1997 Petes Beáta
1998 Horváth Éva
1999 Dankai Erika
2000. Rozs Renáta
2003 Tóth Eszter
2004 Orbán Veronika
2005 Semmi-Kis Tünde
2006 Tóth Renáta
2007 Bodri Krisztina
2008 Freire Szilvia
2009 Serdült Orsolya
2010 Dobó Ágnes - Kaló Jennifer helyettesítette a világversenyen
2011 Szunai Linda Top30
2012 Cserháti Tamara
2013 Rákosi Annamária
2014 Kulcsár Edina Top5 - 1st Runner Up
2015 Kiss Daniella
2016 Gelencsér Tímea Top20
2017 Koroknyai Virág
2018 Szarvas Andrea
2019 Nagypál Krisztina
2021 Tótpeti Lili Top40

Photos from Miss World Hungary's post 06/10/2026

✨Magyarország Szépe - Miss World Hungary 2025 Végvári Janka✨

forrás: Millaasfashion instagram oldala

05/10/2026

Nagyon Boldog Születésnapot kívánunk Magyarország szépe Miss World Hungary 2025 szépségkirálynőjének Végvári Jankának💐🎂🥰

23/09/2026

Miss World 2026 - Final Show Vietnam

Photos from Miss World Hungary's post 20/09/2026

Miss World 2026 - Final Show Vietnam

11/09/2026

Sziasztok!

Kövessétek be Végvári Janka Magyarország szépe Miss World Hungary 2025 új, hivatalos Instagram-oldalát, ahol mostantól még közelebbről is bepillanthattok a mindennapjaiba, élményeibe és az előtte álló izgalmas időszakába🥰🇹🇯👑

Kövessétek be Jankát

https://www.instagram.com/itsjankabee?stkn=MXQzN2E2YjFnNG1sbQ==

07/09/2026

2027-ben Miss World világversenyt Tanzániában fogják megtartani!☺️

07/09/2026

Miss World 2026 Vietnam

forrás: Janka Végvári facebook oldala

06/09/2026

Miss World 2026 Döntő Vietnám

Videó készítője Beri Ferenc,akinek nagyon szépen köszönjünk, hogy megosztotta velünk.🥰

Szeretnéd, hogy a(z) vállalkozás elsőként szerepeljen a(z) Szépségszalon kategóriában (Budapest)?
Kattints ide a szponzorált hirdetés igényléséhez.

Cím


Budapest

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Miss World Hungary új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Feliratkozás

Azonnal értesítünk, ha bármi történik Budapest városában.