Bein’ Your Present
Önismereti projekt 💭 Útmutató az önfejlesztésben. Segítünk megérteni az igazi vágyaidat és helyreállítani a belső harmóniát.
Találkozunk szeptember 19-en 😎🙌🏼
Gyakorlatban egy működő életvezetés szeptember 19- én. Jelentkezni ezen a linken https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLScBJ88YwOnmOZbawRJxIVOaNKe7zNISZs5I_tp2d0OIXVemyg/viewform.
25/07/2026
Vasárnapi állítások.
Számomra sem mindig egyértelmű, hogy egy adott témával és látszólag nagyon konkrét kérdéssel kliens állításában mi fog valójában megmutatkozni. Akik már részt vettek a csoportjaimban, tudják, hogy az igazságot nincs értelme elrejteni – elsősorban saját magunk elől. Előbb vagy utóbb úgyis felszínre kerül.
Minden történet, amelyen együtt dolgozunk, rám is hatással van. Ez ismét emlékeztetett arra, hogy sokszor magunk sem sejtjük, mi áll valójában amögött, amit egyszerűen csak „akadálynak” nevezünk.
Az egyik állítás témája a biztonságérzet volt. Bármennyire is próbálta a tudat logikusan megközelíteni a kérdést, végül teljesen váratlan mintázatok és forgatókönyvek kerültek felszínre – olyanok, amelyek szó szerint blokkolták az életenergiát.
Pillanatnyilag ez gyakran nehéz. De néhány nappal később megérkezik a felismerés, elindul a változás, és fokozatosan feloldódik az a teher, amely addig észrevétlenül, napról napra hatott az életünkre.
Köszönöm mindenkinek, aki ott volt. Hálás vagyok a bizalmatokért, a bátorságotokért és azért a nyitottságért, amellyel önmagatok felé vagytok. ❤️
Kevesebb káosz. Több tisztánlátás. Erősebb belső tartás.
8 hét a sztoikus elvek mentén és mély önismereti munka.
Kezdés: július 11. ✨
01/07/2026
Volt egy időszak az életemben amikor minden értelmetlen volt.
Nem klinikai diagnózis. Csak egy sötét fátyol – ami mellőzött minden örömöt. Ha nevettem is, az kívülről jött. Belülről semmi.
Nem a gyengeség hozott ide. Egy veszteség. Ami után nem tudtam visszatalálni önmagamhoz.
Aztán egyszer egy ismerős meghívott egy jeges vizes merülésre.
Elfogadtam – mert hát ennél rosszabb már úgysem lehet.
Ami ott történt, azt nehéz szavakba önteni.
Az a sokk – az a határon túli pillanat – valamit átbillentett.
Nem meggyógyított. Megmutatott valamit.
Hogy van bennem egy erő, amihez addig soha nem nyúltam le elég mélyre.
Utána találtam rá a sztoicizmusra. Ryan Holiday könyvén keresztül:
"Az akadály maga az út."
És végre volt egy gondolkodás ami passzolt ahhoz amit átéltem:
✦ A nehézség nem ellened van – hanem érted
✦ Nem veled van a baj – az értékek hiánya tesz boldogtalanná
✦ A határon túl nem a veszteség vár – hanem az igazi erő
Azóta tudom: nem az a kérdés, hogy könnyebb lesz-e.
Az a kérdés, hogy ki leszel a nehézségben.
─────────────────
Ezt a felismerést szeretnénk 8 héten át közösen felépíteni.
Nem inspirációval. Nem motivációval.
Valódi munkával – sztoikus elvekkel és mélységi önismerettel.
👥 Rendem.hu & Bein’ Your Present
📅 Július 11.
Jelentkezni: https://forms.gle/Maza3DHEUecupmgk7
💬 Ha rezonált – kommenteld be egy szóval, mi az ami most hiányzik az életedből.
Kattints ide a szponzorált hirdetés igényléséhez.
Kategória
a vállalkozás elérése
Weboldal
Cím
Erzsébet Krt. 58. 2 Em 11. 40 Kapucsengő
Budapest
1073
