Műkörömtrend / Kézápolás / Műkörömépítés Alapanyagok, Kiegészítők
Budapest Körút, Gyula 5700
Műkörmös alapanyagok, kellékek Mukoromtrend.hu Webáruházban, Raktárról, rövid határidős k
A Gyulai Várfürdővel szemben! Gyula az ország délkeleti részén, a román határ közelében fekszik. A Körösök halakban, a térség pedig vadakban igen gazdag.
A város történelmi atmoszférája, a környék változatos tája, a kulturális programok és a csodálatos erejű gyógyvíz biztosítja az idelátogatók kikapcsolódását, felüdülését, szórakozását. A Várfürdő az egykori Almássy-kastély 8,5 hektáros kastélyparkjában épült ki, amely ma természetvédelmi terület A Gyulai Várszínház Közép-Európa egyetlen épen maradt téglavárának udvarán és a vár melletti tószínpadon működik. A Várfürdő az egykori Almásy-kastély 8,5 hektáros parkjában épült ki, mely ma természetvédelmi terület. Négygenerációs fürdőben minden korosztály megtalálja a maga számára legkellemesebb időtöltési lehetőséget. A fiatalok, illetve családok részére számtalan szórakozási mód kínálkozik: gyermek viziparadicsom, pezsgő és hullámfürdő, strandröplabda-pálya, óriás- és kamikázecsúszda, fedett és nyitott uszoda, valamint változatos kulturális és strandprogramok. A felnőtt és az idősebb korosztály kellemes környezetben pihenhet, szaunázhat, sétálhat, napozhat, gyógyulhat és fürödhet.
29/10/2026
Folytatjuk az időutazást– tartózkodásoddal most akár nyerhetsz is! 🎁
Az év végi kikapcsolódás most dupla meglepetést tartogat! ❤️
Foglalj 2026. december 18. és 29. között
⭐Foglalj legaláb 3 éjszakát, és az utolsó éjszaka 2016-os áron 9.900 Ft/fő áron biztosítjuk!
📅 Jelezd a promóciót és bekerülsz a sorsolásba, ahol egy 2 fő / 2 éjszakás szállodai utalványt nyerhetsz 2027-re! 🎉
🥂 Év végi pihenés
🎄 Ünnepi hangulat
🎁 Esély egy újabb 2027-es kikapcsolódásra
💰 Extra kedvezmény legalább 3 éjszakás tartózkodás esetén
👉 Foglalj időben, és csapj le év végi ajánlatunkra!
Az ajánlat és a nyereményjáték részletes feltételei a szálloda weboldalán található: https://parkhotelgyula.hu/nyeremenyjatek/
27/09/2026
HOUSE BULI A TÖBB MINT 600 ÉVES GYULAI VÁRBAN! 🔥
Október 3-án valami egészen elképesztő dolog készülődik Gyulán! Az ikonikus Gyulai vár belső udvara egyetlen estére prémium house ritmusoktól lesz hangos a Be Free Daytime bulin! 🎧
✨Képzeld el: dübörgő ütemek a történelmi falak között, lélegzetelállító fények, a háttérben a kivilágított óriáskerék, és egy megismételhetetlen naplementés, exkluzív open-air hangulat... 😍🌅
A tökéletes bulihétvége receptje: Bulizd át az éjszakát, a pihenést pedig bízd ránk! Foglalj szállást Nálunk erre a hétvégére, így a buli után csak be kell dőlnöd a kényelmes ágyba, másnap pedig egy kiadós reggelivel pihenheted ki a táncot. 😉👇
Foglald le a szobádat még ma, mielőtt megtelünk:
https://parkhotelgyula.hu/arkalkulacio/
20/09/2026
🎨 Hétvégi programajánló: Megelevenedik a Munkácsy Negyed Békéscsabán! 🌟
Nem tudod, mit csinálj a hétvégén? Szeptember 25. és 27. között Békéscsaba fantasztikus kulturális és művészeti élményekkel vár! Élvezd a kora őszi napsütést a város legszebb pontjain.
Programok:
https://csabagyongye.com/programok/munkacsy-feszt-muveszeti-fesztival
https://csabagyongye.com/programok/psychart24-festo-maraton
https://csabagyongye.com/programok/szent-mihaly-napi-lampionos-felvonulas-munkacsy-fest
Foglalj most szállást nálunk: https://parkhotelgyula.hu/
19/09/2026
🎻 🍁 MUZSIKÁL AZ ERDŐ A KÖRÖSÖK VÖLGYÉBEN!
Készen állsz egy felejthetetlen őszi feltöltődésre, ahol a természet és a dallamok egymásra találnak? Szeptember 25. és 27. között érkezik a térség legkülönlegesebb, ingyenes rendezvénysorozata!
https://parkhotelgyula.hu/events/muzsikal-az-erdo-a-korosok-volgyeben/
18/09/2026
🏆 Újra elindult az Év Szállása szavazás! 🏆
Örömmel osztjuk meg Veletek, hogy idén is részt vehetünk a megmérettetésen, az
1–3 csillagos hotelek kategóriájában! 💚
Ha szerettetek nálunk pihenni, és szívesen gondoltok vissza a Gyulán töltött napokra, egy szavazattal most Ti is támogathatjátok a Park Hotelt! 🥰
👉 Szavazzatok ránk, és köszönjük, hogy minket választotok! 🌿
Az Év Szállása 2026 — szavazás Szavazz arra a szálláshelyre, ahol a legjobb élményt kaptad. A szavazat az e-mailes megerősítés után számít.
🍁 Hétvégi programajánlónk Gyulán 🍁
https://www.visitgyula.com/hu/gyulai-programok/meoesz-gyulai-kutyas-klub-orszagos-cac-kutyakiallitas-5711-gyula-wenckheim-almassy-kastely-szechenyi-u-71
https://www.visitgyula.com/hu/gyulai-programok/steigervald-tanya-gyulai-fogathajto-derby
https://www.visitgyula.com/hu/gyulai-programok/kulturalis-orokseg-napjai-2026-almasy-kastely-padlastura
MEOESZ Gyulai Kutyás Klub: Országos CAC Kutyakiállítás MEOESZ Gyulai Kutyás Klub: Országos CAC Kutyakiállítás 2026A 2 x CAC nemzeti kutyakiállítás program beosztása:2026. szeptember 19 – szombat délelőtt:CAC I.…
23/07/2026
Szinte a hét minden napján várja a Gyulai Nyári Korzó az érdeklődőket.
Augusztus 1-én szombaton például utcabál lesz a Világóránál.
Vár egy jó buli, szuper zenékkel és hangulattal! 👌🎵🎶🎤
20/07/2026
Újra megnyitott a szaunarészlegünk! ♨️
Van, amikor a legjobb program egyszerűen csak a
pihenés. Örömmel értesítjük Kedves Vendégeinket,
hogy a Park Hotel szaunarészlege ismét várja a
feltöltődésre vágyókat!
Engedje, hogy a kellemes meleg, a nyugalom és a
kikapcsolódás segítsen kiszakadni a mindennapok
rohanásából. Egy wellnessélmény, amely testet és
lelket egyaránt felfrissít.
Legyen szó egy hétvégi pihenésről, romantikus
kikapcsolódásról vagy csak egy kis énidőről – nálunk
megtalálja a nyugalmat.
23/06/2026
🐐🌿 Állati élmények Gyulán! 🌿🐑
Ha egy kis természetközeli kikapcsolódásra vágytok, érdemes ellátogatni a hamarosan nyíló Gyulai Állatsimogató területére, ahol testközelből ismerkedhettek meg a barátságos lakókkal. Kicsiknek és nagyoknak egyaránt felejthetetlen élményt nyújtanak az állatok.
Szerezzetek közös emléket Gyulán!⛱️
Foglalás itt: https://parkhotelgyula.hu/arkalkulacio/
🚨 A LEGGYAKORIBB KÉRDÉST HOZTUK EL NEKTEK: Mikor nyit a Gyulai Állatsimogató? 🗓️🐐Rengeteg üzenetet kapunk tőletek nap mint nap, és szinte mindegyikben ugyanazt kérdezitek: „Mikor lehet végre jönni a gyerkőcökkel simogatni?” 🥰Annyira jó látni, hogy ennyien várjátok a nyitást, ezért úgy döntöttünk, nem titkolózunk tovább! A terveink szerint AUGUSZTUS ELEJÉN szeretnénk hivatalosan is megnyitni a kapuinkat! ☀️🌾Addig is a háttérben gőzerővel zajlanak a munkálatok: építjük az ólakat, szépítjük a környezetet, és az új lakóink is folyamatosan szokják a helyet. 🛠️🐴🦆Nagyon köszönjük a rengeteg érdeklődést, óriási löketet ad nekünk a mindennapi munkához!📢 Kövesd be az oldalunkat és oszd meg ezt a posztot, hogy a barátaid is tudják, hova érdemes tervezni az augusztusi családi programot! 👇
10/06/2026
🚛 Dübörög a hétvége Békéscsabán! 🚛
Június 12–14. között érkezik a III. Országos Kamionos Találkozó és Fesztivál: több száz kamion, látványos felvonulás, gyorsulási versenyek, gyerekprogramok és esti koncertek várják az érdeklődőket. 🎉
Szállásként jó választás lehet a Park Hotel Gyula, ahonnan rövid autóúttal elérhető a fesztivál helyszíne. 🚚✨
Foglalás itt: https://parkhotelgyula.hu/arkalkulacio/
Budapest Körút, Gyula 5700
Műkörmös alapanyagok, kellékek Mukoromtrend.hu Webáruházban, Raktárról, rövid határidős k
Belvárosi Szépségszalon, Gyula 5700
“A nő keze a névkártyája…” Coco Chanel 🤎
Kossuth Utca 1/A, Gyula 5700
Görbe Utca 24/B, Gyula 5700
Az Essential Oil Supplies Hungary azért jött létre, hogy minőségi termékeket biztosítson szem
Karácsonyi János Utca 22/1, Gyula 5700
Várom kedves vendégeimet ! Pedikürre kérésre házhoz megyek!!
Vásárhelyi Pál Utca 10, Gyula 5700
Üdvözöllek🌺! Kővári Kriszta kozmetikus mester vagyok. Professzionális kozmetikával🧬 LARENS 🌿 termékekkel, gyantázással és pilla építéssel foglalkozom. Keress bizalommal.
Törökzugi Sor. 16, Gyula 5700
Olivér masszàzs
Gyula 5700
Kézápolás és műkörömépítés
Kossuth, Gyula 5700
Kossuth Lajos Utca 6, Gyula 5700
Professzionális arc-és testkezelés. A francia technológia gyengéden stimulálja a bőrt, újra életre kelti az alvó sejttevékenységet. 100%-ban természetes és fájdalommentes. Azonnal...
Jókai Utca 28/B, Gyula 5700
Schwarzkopf Professional Salon
Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Park Hotel*** új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.
Azonnal értesítünk, ha bármi történik Gyula városában.