Írás-Jel.

Írás-Jel.
2026. augusztus 9.

„én azért jöttem, hogy életök legyen, és bővölködjenek.”

(Jn.10,10b)

Jézus önmagáról tett kijelentéseit bemutatkozásként is érthetjük.
Amikor valaki elkezdi küldetését, bemutatkozik. Közérthetőbben, programbeszédet, székfoglalót tart. Így volt ez a fontos politikai, vallási, tanítói hivatalok kapcsán ősidők óta. A Bibliában számtalan esetben, főleg a prófétáknál találkozunk ilyen jellegű feljegyzésekkel. A bemutatkozásnál legtöbb esetben hivatkozási utalásokkal erősítik és bizonyítják rátermettségüket a szólók. Hol hadvezéri tettek, hol a népakarat, hol öröklési törvények igazolják a rátermettséget és jogosságot. A próféták isteni elhivatottságukra is hivatkoztak. Összefoglalva e gondolatot, a hitelesség fontos volt.

Gondoljunk egy római császár uralkodásának kezdetére. Az ő bevonulása Rómába mindig remény volt a változásra. Felsorolták dicső tetteit. Bemutatták a népnek, majd a császár elmondta mit akar, miért jött, mi a feladata. Ezek világmegváltó gondolatok, a római világbéke (pax romana) és jólét megteremtésének ígéretét és tervét vázolták föl. Igaz, a római császár mögött, a diadalmenetben egy rabszolga tartotta az örökkévalóság és győzelem szimbólumát a babérkoszorút, de közben a leendő császár fülébe súgta: ne feledd, halandó ember vagy te is! Az istenített császárnak szólt a figyelmeztetés.
A mai bemutatkozások civilizált világunkban erről már elfeledkeznek.

Jézus bemutatkozása, önmagáról tett kijelentése valóban isteni eredetű. Másoknak hivatkozási alap Róla, Jézusnak valóságos megjelenés. Így gondoljunk azokra a tényekre, amelyek közül az első kijelentés már a bűnesetet követően hangzik el. Az ősevangélium Szabadítóról szól. A próféták jövendölései ébren tartották ezt az ígéretet. A Messiás várása nem hunyt ki, hanem beteljesedett Betlehemben.

Jézus, harminc évesen indul el szabadító küldetésére. Keresztelő János tesz róla bizonyságot ebben az eleve elrendeltségben:

„És az Íge testté lett és lakozék mi közöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), aki teljes vala kegyelemmel és igazsággal.
János bizonyságot tett ő róla, és kiáltott, mondván: Ez vala, akiről mondám: Aki utánam jő, előttem lett, mert előbb volt nálamnál.” (Jn1. 14-15.) „Nem én vagyok a Krisztus.” (Jn1.20b)
„És lőn azokban a napokban, eljöve Jézus a galileai Názáretből, és megkeresztelteték János által a Jordánban.
És azonnal feljővén a vízből, látá az egeket megnyilatkozni, és a Lelket mint egy galambot ő reá leszállani;
És szózat lőn az égből: Te vagy az én szerelmes fiam, akiben én gyönyörködöm.” (Mk1.9-11)

Jézus hivatkozási alapja Szentháromság örökkévalósága.
Higyed János Mátyás

Írás-Jel
2026. augusztus 2.

„én azért jöttem, hogy életök legyen, és bővölködjenek.”

(Jn.10,10b)

A hónap textusa, Jézus önmagáról szóló tanításának, az úgynevezett „ÉN VAGYOK” (görögül: ego eimi) formuláknak a kellős közepén található és a jó pásztor önkijelentését előzi meg.
Jézus hét alkalommal mutatkozik be az -én vagyok- kijelentés formájában. Ennek a formának, vagy nyelvi formulának jelentőségét az Ószövetségben találjuk meg, amikor Mózes a Hóreb hegyen az égő csipkebokornál hallja a Kijelentést é s a küldetést. „Ha kérdezik, hogy mi a neved, mit mondjak nékik? - VAGYOK, AKI VAGYOK – ezt mondd nékik! A VAGYOK küldött engem tihozzátok” (2.Móz. 3,7-14). (héberben: ehje áser ehje, görögül ego eimi) A VAGYOK tehát a létezésnek örökkévaló meghatározása. Nem voltam, nem lettem. Egyes magyarázók szerint a nyelvtani jelentéssel bírás legfeljebb így értelmezhető: Vagyok Aki Leszek,(aki teszek, teremtek) de soha nem a kezdetre utaló múlt idővel. Ebből következik az ÖRÖKKÉVALÓ, Isten.
Jézus amikor így fogalmaz ÉN VAGYOK, a hét ego eimi kifejezésben mindenütt istenségét fejti ki úgy, hogy a hasonlatok az Ószövetség isteni kijelentésének ugyanazon isteni lényegét fejezik ki.
A hét mondás a következő: Én Vagyok az Életnek kenyere
Én Vagyok a világ Világossága
Én Vagyok az Ajtó
Én Vagyok a jó Pásztor
Én Vagyok a Feltámadás és az Élet
Én Vagyok az Út az Igazság és az Élet
Én Vagyok a Szőlőtő.

Mind a hét kijelentés az Ószövetségben Istenhez, Isten megjelenő tulajdonságához társul.
Jézus így, istenségének lényegét jelenti ki.

Vessük össze a ma magukat kisisteneknek, sőt messiásoknak nevező politikai, vagy vallásos vezetőknek a bemutatkozását, önmaguk istenítésének formuláit. Nevetséges és ugyanakkor rémísztő ahogy megjelennek, magukat megjelenítik.

Az abszolút Én Vagyok Jn.8,58-ban felháborítja a zsidókat. „Monda nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek: Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok.” Ez máig skandalum.

Jézus önkijelentése azonban nem áll meg az ószövetségi párhuzamok hivatkozásában. Ennyi nem elég. A hónap textusa a bemutatkozás hivatkozásait nem önmagáért, hanem az emberért sűríti üzenetében.

„én azért jöttem, hogy életök legyen, és bővölködjenek.”

Ezt igyekezzünk megérteni ebben a hónapban!
Higyed János Mátyás

Irás-Jel.
2026. július 26.

„Hanem folyjon az ítélet, mint a víz, és az igazság, mint a bővizű patak.“
(Ám 5,24)

„…folyjon…, mint a víz,… mint a bővizű patak.“
A vízáradat metaforája.

A metafora görög szó, mely átvitelt jelent. Jelen esetben az ítélet és az igazság áradása, azaz érvényesülése, olyan mint a bővizű patak sodrása. Megállíthatatlan, feltartóztathatatlan.
Ámos ilyennek láttatja Isten ítéletét.

Noha az emberek az igazságnak sokszor gátat szabnak, és az ítéletet eltérítik a maga természetes és igaz medréből, Isten ítélete minden gátat áttör és sodrása folytonos, megállíthatatlan.

A vízáradat metaforája Izraelben csodával határos eseményt jelentett. A területet tartós szárazság jellemzi. Átvitt értelemben, nem elég egy futó zápor a felüdüléshez és élethez. A víz, életszükséglet. Ilyen életszükséglet a jog és az igazság a társadalomban is.
Olyan forrás kell, ahonnan a víz mint bővizű patak buzog föl. Ez a forrás maga Isten. Az élet az igazság forrása.

Az emberi igazságtétel és jog, még ha egyenesen is érvényesülne, a társadalmi életre mint egy gyorsan tovatűnő zápor fejtheti ki hatását. Szükséges a kiapadhatatlan forrás a folyamatos igazságossághoz.

Azokra akikre rá volt bízva ebből a kiapadhatatlan forrásból meríteni és szomját enyhíteni, baját-jaját gyógyítani a társadalomnak, visszafojtották, elrejtették azt. Nem csak a társadalmi feszültségek nőttek a törvénytelenségek és pogányosodás miatt, hanem Isten visszatartott ítélete is egyre csak gyűlt, hogy aztán kirobbanjon és elsöpörje mint hömpölygő áradat a jogtalanságot. „…folyjon az ítélet,” írja Ámos.
Az igazság pedig mint „bővizű patak” felüdíti az erre szomjazókat.

Noha metaforáról van szó, ami átvitelt jelent, átvitt értelemben értendőket, a latin „mutatis mutandis” ami a jelentés lényegét alkalmazni más helyzetre utalást jelez, napjaink társadalmi nyomorúságaira is méltán értelmezhető.

Isten ítélete mindenkor elsöpri a nélküle ítélkezőket és felüdíti a benne bízó igazságot keresőket, mégha ennek része is az ítélet.
Jób könyve ezt így üzeni:
„Aki esőt ad a földnek színére, és a mezőkre vizet bocsát.” (Jób 5,10)
„Mert ő megsebez, de be is kötöz, összezúz, de kezei meg is gyógyítanak.” (Jób 5,18)

Higyed János Mátyás

Írás-Jel
2026. július 19.

„Hanem folyjon az ítélet, mint a víz, és az igazság, mint a bővizű patak.“
(Ám 5,24)

„…….ítélet és az igazság,…”
Jog és igazságosság mint létszükséglet.

Az emberi közösség, bárminémű összetétele valamilyen rend, rendszer alapján működik.
Ahogy a folyó, meder nélkül szétterül és folytonossága kérdésessé lesz, úgy az emberi társadalom legkisebb közösségétől a nép-nemzeti, faji, kontinentális, vagy akár globális szintű működéshez is szabályoznia kell valaminek, vagy valakinek az életet.
Nem mindegy, hogy mi, vagy ki a szabályozó.

Ámos próféta korában A Törvény (Tóra-X parancsolat) volt a medre az egyéni és közösségi életnek. Ezeket azonban itt-ott lebontották, elsimították, megnyirbálták, átértelmezték azok akiknek a feladata az élet, annak társadalmi medrének megőrzése volt. Az igazság érvényesülésének őrzői az azt áthágókat megbüntethették, ítéletet mondhattak felettük. Sőt ez volt, ez lenne ma is a feladatuk.
Jogászok, bírák, ügyvédek, így hívják ma az erre hivatottakat.

Amikor Ámós élt, a király és a főpap töltötték be ezt a magasztos feladatot. A m i s p á t héberül a jogot, ugyanakkor azt a kötelességet fejezte ki ami a társadalmi rend és a gyengék védelme biztosítása kellett legyen. A c e d á k á ami az igazságosság szava az Ószövetségben az Istennel és emberrel való helyes kapcsolatot jelenti. Bármelyik sérül, felborulhat a társadalmi rend.

Ámós próféta feladata az volt, hogy a jog és igazságosság az ítélet és igazságszolgáltatás helyreálljon abból a korrupcióból amelyben a vesztegetés, az elnyomás a fenyegetés, mintegy kiszikkasztott forrás nem ért célba. Elfogyott útközben. Nem ért el az arra szomjazókhoz. A hatalom hivatkozása: „A nép szava, Isten szava” (vox populi vox dei) hamis forrásnak bizonyult akkor, amikor a jogtalanság és törvénytelenség hivatkozási alapjává vált. Ésaiás próféta híres példázata az Úr hálátlan szőlőjéről fejezi ki ezt az állapotot:”… és várt jogőrzésre, s ím lőn jogorzás; és irgalomra, s ím lőn siralom!” (És 5,7b)

Jog és igazságosság mint létszükséglet. Ámós idejében és ma is ugyanazt jelenti. Társadalmi igazságosság és erkölcsi tisztaság. Úgy tűnik, napjainkban híjával vagyunk mindkettőnek. Jogos-e az igazság, vagy igazságos-e a jog? Mindkettő Isten ítélete alatt van.

Higyed János Mátyás

Irás-Jel.
2026. július 12.

„Hanem folyjon az ítélet, mint a víz, és az igazság, mint a bővizű patak.“
(Ám 5,24)

„Hanem folyjon az ítélet,”
A vallásos képmutatás elítélése.

Ámós próféta idejében Izrael és Júda, az északi és a déli országrészek békében és egyre emelkedő jólétben éltek. Amint az sajnos nemegyszer beigazolódott, minél jobban ment az embereknek, annál könnyedebben feledkeztek meg Istenről. Már nem a Gondviselőnek adóztak hálával, hanem a jólét kísértései közt olyanokat engedtek meg maguknak, amik a törvényes közéletet is és a kultuszt is sértették. Főleg az északi országrészben, Izraelben volt ez gond. Ott ahol az idegen népekkel történt keveredés folytán pogány isteneket imádtak és erkölcsi életükben elzüllöttek. A gazdagabbak a szegényebbeket zsarolták, fenyegették, kihasználták. Vallási életük erkölcsi mélységei odáig fajultak, hogy szertartásos prostitucióban adóztak a pogány istennőnek.

Ilyen körülmények közt kellett Ámósnak törvényről, igazságról, istenfélelemről szólni.
Az ítéletről beszél amely sokszor le nem folytatott tárgyalások, vagy koncepciós perek, vagy pénzen szerzett igaztalan igazságok mentén korcsosodott el. Az isteni igazság szinte eltűnt a jogból.
A vallásos igazságtétel az ilyen lezüllesztett világi joghoz simult. Egymással karöltve szegtek törvényt, hirdettek ítéletet.
A nemzeti érzés provokatív hencegéssé dölyfösödött, de az egyéni érdekek mentén, ha kellett, sárba is taposhatták. Dívott az érdek, a jólét és csillogás.
Minden szál egy hatalmi elit kezében futott össze. A király került Isten helyébe s a főpap a maga érdekeit védvén, az igazság ellen lépett fel ha a helyzet úgy kívánta. Az egyház kiszolgálta a hatalmat. A hatalom pedig megvásárolta az egyházat.

Ámós nem származott prófétai vagy papi családból. Ennél fogva, egyfelől szabadon prófétált, azaz szólta Isten üzenetét, másfelől azonban prófétai hitelességét minduntalan megkérdőjelezték.
A vallás a politika kiszolgálója lett. A vallásos képmutatás, már-már divattá és a boldogulás menő formájává vált. Eltűnőben volt az alázatos istenfélelelm.

Amikor Ámós kora fenti viszonyait halljuk, eszünkbe juthat az európai kereszténység pusztulásának sok párhuzamos oka, okozója is. Az anyagi jólétben Istentől elforduló keresztény egyház hitetlensége, hiteltelenné teszi a képmutató kegyes kegyetlenségeket.

Izraelben Ámós isteni ítéletet hirdetett.
Európában egyre több gátat vetnek az igazság érvényesülésének.
Mikor szakadnak át ezek a gátak? Mikor tör magának utat a lelkiismeret?
Látjuk-e már az ítéletet?
Mert már elkezdődött!

Higyed János Mátyás

Írás-Jel
2026. július 5.

„Hanem folyjon az ítélet, mint a víz, és az igazság, mint a bővizű patak.“
(Ám 5,24)

Ámós könyve az Ószövetség 12 kisprófétai könyvének egyike.
A kor, amelyben Ámós élt a Kr.e. 8. század, a kettészakadt ország, Északon Izrael, Bétel kultuszhellyel, Délen Júda, Jeruzsálem fővárossal, templommal. A királyok kora.

Ámós Júdában, Tékoában született és pásztor, valamint fügefa-termesztő volt.
Prófétai tevékenységét azonban Izraelben fejtette ki.

Mindkét országrész Ámós idején gazdasági jólétben és politikai biztonságban élte aranykorát. Ennek a külső csillogásnak azonban nagy volt az árnyéka is, hisz az egyre gazdagabb réteg igazságtalanságai, korrupciói révén durva és elnyomó rendszert tartott fenn. Istentiszteletei csak a látszatra adtak. Bételben a kánaáni pogány vallásokkal kevert Jahve kultuszt vallási prostitucióval, orgiákkal és aranybika imádattal keverték. Mindenben a látszat volt a fontos és nem a jog és igazság.

Gilgál település a nemzeti nagység és katonai erő emlékhelyeként a nyers erőszak kultuszát ápolta. A bételi főpap (Amáziás) a királyt politikai értelmben szolgálta és nem a kultuszra volt gondja. Összekeveredett a politikai hatalom az istentisztelet szentségével, utóbbi kárára. Egyszóval az elistenteledett nép annyira elembertelenedett, hogy Isten Ámós próféciáin keresztül, látomásokban üzent.

Ámós könyve a társadalmi igazságosság, erkölcsi tisztaság és vallási egyenesség fontosságára hívja fel a figyelmet. Az Ószövetség próféciái közt a hónap textusa a könyv kulcsverse és a prófétai irodalom egyik legszebb mondata. Mind máig érvényes összefüggéseket és figyelmeztetéseket hordoz.

A textus aktualitását mi sem támaszthatná alá jobban mint Martin Luther King Jr. amerikai polgárjogi és békeharcos éppen erre a mondatra épített „I have a dream” (Van egy álmom) híres programbeszéde.

A textus három lépésben üzen:

A vallásos képmutatás elutasítása.
Jog és igazságosság mint létszükséglet.
A vízáradat metaforája.

E három lépés lehessen tanítónk július havában.
Higyed János Mátyás

Írás-Jel
2026. június 28.

“ Emlékezzetek meg a foglyokról, mint fogolytársak, a gyötrődőkről,
mint akik magatok is testben vagytok. ”
(Zsid 13,3)

„…mint akik magatok is testben vagytok.”

A hónap textusa azzal a felszólítással indult, hogy: „emlékezzetek meg”.

Jelen időben, jelen időre vonatkozó figyelmeztetés. Nem mártírokról, vagy elhunyt bizonyságtevőkről kell alkalomadtán megemlékezni, hanem a börtönben gyötrődőkről, akiket fogolytársaknak nevez a levél. A fogolytársak abban az értelemben valóságos társak, hogy bármelyikük helyett, vagy velük együtt a megszólított olvasó is konkrétan akár börtönben is lehetne.

Ennél azonban többről szól az üzenet. Mégpedig arról a közösségről akik mint egy test tagjai a Krisztus közösségben, egymáshoz tartoznak. Az eredeti görög szöveg az a u t o s többes számával azt fejezi ki ami visszaható, reflexív módon ön-magát betagolja ebbe a közösségbe. A divatos s e l f (angolban az én, saját magam) mára az önértelmezésnek tudományos meghatározójában két alapvető létezőről beszél. Az egyik a lényünket (lényegünket) érinti, a másik az ego, az a személyiségünk aki a túlélő üzemmódban kialakult maszkunk, az álruhánk. Ezért beszélünk jobbik énemről és rosszabbik énemről.

A self (érdekes angol közmondásban fordul elő: „make yourself” azaz csináld magad.) titokzatosságáról Pál apostol is ír:
„Megtalálom azért magamban, ki a jót akarom cselekedni
De látok egy másik törvényt az én tagjaimban, mely ellenkezik az elmém törvényével,” (Róm 7, 21, 23.
Ezt a feszültséget Pál a Galata levélben oldja föl:
„ Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus;” (Gal 2,20)
A textust érintő bibliai útmutatás pedig a következő:
„És akár szenved egy tag, vele együtt szenvednek a tagok mind; akár tisztességgel illettetik egy tag, vele együtt örülnek a tagok mind.
Ti pedig a Krisztus teste vagytok, és tagjai rész szerint.” (1Kor 12 26-27)

Az énközpontú egó, álruhás, maszkot hordó „Do It Yourself” DIY (valósítsd meg magad, önmegvalósító) keresztyén. (rosszabbik én)
A krisztusközpontú self betagolódik abba a közösségbe amelyben Isten együtt érez az emberrel és ember az emberrel.
Akiben Krisztus él, az Krisztusban él. Az keresztyÉN. Szolidáris és szeretetből cselekvő.
Higyed János Mátyás

Irás-Jel
2026. június 21.

“ Emlékezzetek meg a foglyokról, mint fogolytársak, a gyötrődőkről,
mint akik magatok is testben vagytok. ”
(Zsid 13,3)

„…a gyötrődőkről,” emlékezzetek meg!

A börtönben sínylődő keresztyének állandó zaklatásnak voltak kitéve. A bizonytalanság és kilátástalanság olyan erővel hatott rájuk, hogy akinek nem volt biztos lelki kapaszkodója, hamar összeomlott és vagy megtagadta hitét, vagy reménytelenül összeomlott. Az elszigetelt fogoly ezt fokozottan élte át. Gyötrő volt számára az egyedüllét.

A Zsidókhoz írt levél arra emlékezteti olvasóit, hogy az ilyen állapotba került társaikról ne feledkezzenek el, azaz emlékezzenek meg, még inkább, emlékeztessék egymást arra, hogy kötelességük rajtuk segíteni.

Ez a segítség nem csak ruházatot és testi táplálékot jelenttett, nem is csak lelki vigasztalást, hanem biztatást a misszióra abban a helyzetben amiben voltak. Így lett a börtön a Krisztus evangéliumának missziói területe. Miközben a fogvatartottakat zaklatták és hosszantartó rossz állapotban tartották a foglyokat, a kiút és a válaszreakció pozitív lett. Nem tagadás, de még inkább bizonyságtétel a Krisztus közösségéről.
Így vált a börtön a misszió területévé.

A Újszövetség több börtönben történt csodáról és megtérésről is hírt ad.
A megemlékezés az eredeti szöveg szerinti kifejezéseben az elfelejtést az emlékezet kiesést, kimaradást is magában hordozza. „M i m n é s z k ó” ahonnan az „a m n é z i a ” kifejezés is származik, a nem jut eszébe, az elfeledkezik valamiről, a kihagy az agya állapotokat jellemzi.

A zaklatott, gyötrődő keresztyénről, ha társai el is feledkeznének, Isten nem feledkezik el soha.
„…elfeledkezhetik-é az anya gyermekéről, hogy ne könyörüljön méhe fián? És ha elfeledkeznének is ezek: én te rólad el nem feledkezem. Ímé, az én markaimba metszettelek fel téged,” (Ézsaiás 49, 15-16)

Aki erre emlékszik, nem feledkezhet el társai biztatásáról!

Higyed János Mátyás

Írás-Jel.
2026, június 14.

“ Emlékezzetek meg a foglyokról, mint fogolytársak, a gyötrődőkről,
mint akik magatok is testben vagytok. ”
(Zsid 13,3)

„Emlékezzetek meg a foglyokról, mint fogolytársak,”

Aki a levelet írta, maga is megtapasztalta a fogság kegyetlen, nyers valóságát.
Amikor a levél keletkezett a fogság több változata létezett.

Rabszolgasorba alacsonyított kényszermunka. Ebben az állapotban az élelem és ruházat szüksége a munkáltató érdeke is volt, hogy a rabszolgák hosszabb távon munkaképesek legyenek. A hadifoglyoknak zöme ilyen sorsra jutott.

A fogvatartottak különleges állapota az idegenbe elhurcolás volt. Például: a babiloni fogság. Ilyen helyzetben nem csak a szabadságuktól fosztattak meg az elhurcoltak, hanem egy idegen közegben kellett túlélésre berendezkedniük. Ezek a deportálások a születési hely identitást meghatározók elvesztésére irányultak.

Házi fogság, amelyet Pál is megtapasztalt Rómában. Az ellenőrzésnek és zaklatásnak kiszámíthatatlan formái. Inkább a lelket, idegrendszert megpróbáló állapot.

Végül a börtönök fogsága. Az a rabság, ahol „ki itt belépsz hagyj fel minden reménnyel” érzés (egy híres idézet Dante Alighieri olasz költő „Isteni színjáték” című művéből. Ez a hátborzongató mondat a Pokol kapujára van felvésve, és azt jelenti, hogy a kárhozottak számára nincs többé esély a megváltásra vagy a visszatérésre.) megtapasztalása a teljes kiszolgáltatottság állapota. Az ókori börtönökben nem volt kötelező a ruha és élelem ellátás. Akiről a kintiek nem gondoskodtak, hamar elpusztult. Éhenhalt, megfagyott.

A textus, a foglyokról megemlékezésre, mint fogolytárs kívánja felhívni a figyelmet. Csak az tud igazán a megemlékezésen túl cselekedni is, aki beleérez a fogvatartott helyzetébe. Ezt együttérzésnek, görög kifejezéssel éleve: e m p á t h i á-nak hívjuk.

„Az empátia avagy beleérző képesség, amivel egy másik ember vagy élőlény lelkiállapotába tudjuk helyezni magunkat. Az empátia megnyilvánulása például, ha valaki egy másik ember bánatát hallgatva, egy másik élőlény szenvedését látva, önmagát az adott helyzetbe beleképzelve saját élményként éli meg. Az empátia az ókori görögöknél eredetileg a műalkotások megértését jelentette. A műélvező figyelme fokozatosan eltávolodik önmagától, egybeolvad a mű tárgyával.” https://hu.wikipedia.org/wiki/Emp%C3%A1tia

A mű itt az ember. Isten teremtése, Isten műve. Isten, Krisztusban megemlékezett rólunk.
Higyed János Mátyás

Irás-Jel.
2026, június 7.

“ Emlékezzetek meg a foglyokról, mint fogolytársak, a gyötrődőkről,
mint akik magatok is testben vagytok. ”
(Zsid 13,3)

A Zsidókhoz írt levél írója valószínűleg Rómából küldte a levelet egy olyan gyülekezetnek akik messze éltek a birodalom fővárosától. A keresztyén gyülekezet tagjai pogányokból és zsidókból álltak. A zsidó keresztyének nehezen szakadtak el az ószövetségi hagyományoktól és ezért a pogány keresztyénekkel szüntelen vitában álltak. Ezt a feszültséget kívánja a levél írója feloldani akkor amikor a levélben az ószövetségi hagyományokat tiszteletben tartva rámutat annak Krisztusra mutató előképére. Ugyanakkor ajánlja a békesség kedvéért a Krisztus által beteljesített próféciák nyomán az új szövetségben élés és járás gyakorlatát.

A levél születésekor Rómában már felerősödött a keresztyének üldözése és ezért fontos a levél által érintett gyülekezet békessége, hogy egységben legyenek Krisztus körül.
A levél utolsó fejezete ahonnan a hónap textusa is van, kimondottan a keresztyének együttélésének már az ószövetségi gyakorlatban is előírt szabályaira való hivatkozással kívánja az egységet szolgálni. Ezek a következők:

„Az atyafiúi szeretet maradjon meg.
A vendégszeretetről el ne felejtkezzetek,
Emlékezzetek meg a foglyokról,
Tisztességes minden tekintetben a házasság és a szeplőtelen házaságy;
Fösvénység nélkül való legyen a magatok viselete
Emlékezzetek meg a ti elöljáróitokról,
A jótékonyságról pedig és az adakozásról el ne felejtkezzetek
Engedelmeskedjetek elöljáróitoknak és fogadjatok szót, imádkozzatok érettünk.”

Emlékezzetek meg.
Figyelmeztetés arra, hogy a békében és viszonylag biztonságban élő gyülekezet tagjai ne feledkezzenek meg azokról, akik ezeknek híjával vannak.
A textus konkrétan a foglyokról és gyötrődőkről kíván emlékeztetést tenni.
Ennek összefüggésében fogunk mi is emlékezni és emlékeztetni ebben a hónapban.

Most emlékezzünk meg arról, hogy rólunk, a bűn rabságában gyötrődőkről Isten, egyszülött Fiában emlékezett meg, azért, hogy áldozathozatala árán minket megszabadítson. Testben jött közénk. Azóta is szüntelen könyörgésekkel van érettünk.
„Ő felruház és táplál, rád gondot ő visel!” (499.sz ének)
Higyed János Mátyás